Napjainkban a Jacques Tati olyan téma, amely sok ember figyelmét felkeltette szerte a világon. A technológiai fejlődés átalakította a Jacques Tati-el való interakciónkat, és példátlan lehetőségeket kínál a tanulásra, a megosztásra és a másokkal való kapcsolatteremtésre. Ahogy a társadalom halad előre ebben a digitális korban, fontos megérteni, hogy a Jacques Tati milyen hatással van életünkre, és hogyan használhatjuk fel hatékonyan. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Jacques Tati különböző aspektusait, és azt, hogy hogyan befolyásolja életünket, munkánkat és kommunikációnkat.
Jacques Tati | |
Született | Jacques Tatischeff 1907. október 9. Le Pecq, Yvelines |
Elhunyt | 1982. november 5. (75 évesen) Párizs |
Állampolgársága | francia |
Házastársa | Micheline Winter (1944–1982) |
Gyermekei | három gyermek: Sophie Tatischeff |
Szülei | Marcelle Claire van Hoof George Emmanuel Tatischeff |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései |
|
Halál oka | tüdőembólia |
Sírhelye | Saint-Germain-en-Laye régi temetője |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1932–1978 |
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques Tati témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Jacques Tati (eredeti nevén Jacques Tatischeff, Le Pecq, Yvelines, Franciaország, 1907. október 9. – Párizs, 1982. november 5.) orosz származású francia filmrendező, színész. Nagyapja, Dmitrij Tatiscsev nagykövet volt Franciaországban.
Legtöbb filmjének ő főszereplője is – a saját maga alakította nyakigláb Hulot úr, – a modern világhoz adaptálódni képtelen, mindig barátságos és segítőkész, ám a szociális érintkezésben esetlen, örök kívülálló figurája. Filmjeiben mindig a képi világon van a hangsúly, a hangok legtöbbször zajok, tömegmorajok, a beszéd ritkán játszik fontos szerepet. Képi humora semmivel össze nem téveszthető. A mindennapi élethelyzetek finom eltúlzásával, kiemelésével megalkotott, nemritkán visszatérő poénjai mindig rendkívül finoman jelennek meg, a néző figyelme nincs „erőszakosan” rájuk irányítva, ezért mindig jóleső érzés felfedezni egy-egy újabb komikus részletet.
Jacques Tati az 1950-es években újraalkotta a klasszikus burleszket.
Az Hulot úr nyaral-t 1954-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, a Nagybácsim pedig 1958-ban el is nyerte a legjobb külföldi filmért járó díjat.
A Kisvárosi ünnepet egyszerre két kamerával filmezték, az egyik fekete-fehér filmre forgatott, míg a másik kísérleti színes technikával dolgozott. A színes változatot végül nem mutatták be, és hosszú időre feledésbe merült, mígnem a század utolsó évtizedében Tati lánya újra rábukkant, és átalakította a ma megszokott formátumra.
A Playtime forgatásához egy teljes, Tativille-nek keresztelt, modern „városrészt” építettek fel, négy csupa-üveg toronyházzal, egy étteremmel, utcákkal, kereszteződésekkel. Tati a minél teljesebb hatás érdekében a hagyományos 35 mm-es film helyett a lényegesen jobb képminőséget és felbontást biztosító 70 mm-es filmre forgatott. A film elkészítése kilenc évig tartott, ám nem hozta meg azt a sikert, ami fedezte volna a magas költségeket, ezért a további filmjei már szerényebb költségvetéssel készültek.
A Nagybácsim jeleneteit lakóhelyén, Saint-Maur-des-Fossés-ban forgatta, sok statisztáló helyi lakossal. A városban ma a Place de la Pelouse-on bronzszobor örökíti meg Hulot urat, akit sok saint-mauri tart a leghíresebb lakosának.