Melich János

Melich János (Szarvas, 1872. szeptember 16. – Budapest, 1963. november 20.) magyar nyelvész, a nyelvtörténeti kutatások egyik legjelentősebb képviselője, szlavista, egyetemi tanár, akadémikus, 1919–1922 között az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1952-től a nyelvészeti tudományok doktora.

Melich Márton szlovák földműves és Molnár Judit fiaként evangélikus családban született. Tíz testvére közül hatot neveltek fel szülei. A családban szlovák anyanyelvük mellett a magyart is jól megtanulták, de Melich később, már nyelvészprofesszorként is, szlovákul beszélt édesanyjával.^[1]

A szarvasi elemi iskolában Melich volt a legjobb tanuló. Tanárai tanácsára íratták be 1883-ban a szarvasi evangélikus gimnáziumba, ahol nagy hatással volt rá magyartanára, Zsilinszky Endre, Bajcsy-Zsilinszky Endre édesapja. A harmadik osztály végén megjutalmazták, mert a szlovák fiúk közül ő tudott legjobban magyarul. Melich nagyon önérzetes volt, a hatodik osztály végeztével, a késmárki líceumban folytatta tanulmányait, mivel szerinte az egyik tanára igaztalanul megbántotta.^[1]

A középiskola befejezése után egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Bécsben folytatta. 1895-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet a Budapesti Egyetemen.

1897–1898 nyarán a hazai kolostori könyvtárakban végzett kutatásokat, ekkor találta a Gyöngyösi glossák-at. 1898-ban megbízást kapott (Ortvay Tivadarral és Zolnai Gyulával) Magyarország helységneveinek rendszerezésére, hiszen eddig nem volt a helységeknek hivatalos neve, a kb. 18 ezer település nevei között sok volt az egyforma. Melich a felvidéki településekkel foglalkozott. Ezek a munkálatok 1912-ig folytak. 1899. március–június között tanulmányutat tett Oroszországban nyelvészeti ismereteinek gyarapítása céljából, ekkor megfordult Varsóban, Pétervárott, Moszkvában, Kijevben, Finnországban, Helsinkiben is.

1896 júliusától a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának lett tisztviselője. 1919 októberében a vallás- és közoktatási miniszter az Országos Széchényi Könyvtár vezetői teendőivel bízta meg. Erről – egyetemi tanári kinevezése miatt – 1922-ben mondott le.^[2]

1900 nyarán két hetet Vas vármegyében töltött, a magyarországi szlovének nyelvhasználatának (vend nyelv) és irodalmának tanulmányozása céljából, de rajta kívül más nyelveket is, így a horvát nyelvet is elemezte. Ezzel kapcsolatban azonban sok tévedése és pontatlansága volt, pl. szlovén és szlovák szerzőket kevert össze.

1901. február–március hónapban nyelvészeti ismereteinek gyarapítása céljából a lipcsei egyetemre küldték, ahol August Leskien szláv előadásait hallgatta. Később tagja lett a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak.^[3]

1901-ben nyerte el egyetemi magántanári képesítését. 1911-től a budapesti egyetem szláv filológiai tanszékén tanított. 1921–1941 között a szláv tanszék vezetője volt, de magyar és szláv előadásokat egyaránt tartott. 1935–1936-ban a bölcsészettudományi kar dékánja. Egyetemi állásáról 1941-ben lemondott, utódja Kniezsa István lett.^[4]

A Magyar Tudományos Akadémia 1902-ben, harminc éves korában választotta levelező tagjai közé. Rendes tag 1920-ban lett. 1933–1946-ig igazgató tag, 1935–1943-ig a Nyelv- és Széptudományi Osztály elnöke. 1943-tól az MTA főkönyvtárnoki tisztét látta el 1948-ig. Nagy szerepe volt mind a könyvtár modernizálásában, mind a háború idején a könyvtár anyagának mentésében.^[5] Politikai okokból 1949. október 31-én az MTA a rendes tagok közül kizárta, és szavazati joggal nem rendelkező tanácskozó taggá minősítette vissza. 1989-ben posztumusz rehabilitálták.

Munkásságát számos díjjal, tagsággal ismerték el. Több külföldi akadémia választotta tagjai sorába, 1930-ban Corvin-koszorúval, 1939-ben Corvin-lánccal tüntették ki, szülővárosa, Szarvas 1939-ben díszpolgárrá választotta, utcát is neveztek el róla.^[5]

1952-ben a Tudományos Minősítő Bizottság a nyelvészeti tudományok doktorává nyilvánította.^[5]

A Magyar Nyelvtudományi Társaságnak az alapítás (1904) óta választmányi tagja volt, 1915-ben titkárrá, 1922-ben alelnökké választották. 1915–1942-ig részt vett a Társaság folyóiratának, a Magyar Nyelvnek a szerkesztésében.^[6]

1963. november 20-án, 91 éves korában Budapesten érte a halál. Hamvait később szülővárosába, Szarvasra szállították. Hatalmas könyvtára Debrecenbe került, az egyetem szlavisztikai intézetébe, ahol „Melich-könyvtár” néven együtt tartva használható.^[5]

Tudományos munkássága során számos új munkaterületet vont be a kutatásba, új módszertani iskolát teremtett; problémafelvetései egész sor kutató témaválasztását befolyásolták. Publikációinak száma meghaladja az 1100-at.^[7]

A nyelvtörténet minden területét vizsgálta, a mondattant kivéve. Kutatási alapelvéből – „vissza a forrásokhoz” – következően több korai szótárat és szójegyzéket tett közzé (Gyöngyösi Szótártöredék, Brassói Szótártöredék, Szikszai Fabricius 1590. évi szójegyzéke, Calepinus szótár 1585 stb.), a Gyöngyösi és a Melich-glosszák pedig az ő felfedezései.  

Hazai elindítója volt a névtudomány tudományos szintre emelésének – személynevek és helynevek vonatkozásában egyaránt. A helynevekkel való foglalkozást több szempontból is kiemelt kutatási területnek tartotta: felismerte jelentőségüket a hang- és alaktörténeti kutatások számára, valamint fontosságukat a településtörténet szempontjából. Legjelentősebb névtudományi művében, „A honfoglaláskori Magyarország”-ban hangtani ismérvek alapján próbálta tisztázni, hogy a Kárpát-medencébe érkező honfoglalók milyen nyelven beszélő lakosokat találtak itt.  

A korai emlékekkel, az oklevelek szórványaival való foglalkozás egyaránt elvezette helyesírástörténeti kérdések vizsgálatához, valamint a korai idők hangtani és alaktani kérdéseinek tárgyalásához. Idevágó munkái döntőek a modern magyar hangtörténet alapvetésében.  Ha a kutatás egyes problémákra nézve ma már más állásponton van is, Melich ötletességgel párosuló szigorú módszerességének eredményei elvitathatatlanok.  

A szókincs kutatása egyetemista korától kezdve egész pályáját végigkísérte. Kiemelten vizsgálta a német és a szláv jövevényszavakat (előbbit már doktori értekezésében), de foglalkozott a magyar nyelv francia, oszét és latin eredetű szókészletének kérdéseivel is. Szláv jövevényszavaink c. műve a szlavisztika és a szókincskutatás történetében egyaránt fordulópontot jelentett. Ebben – Európában úttörő módon – szóföldrajzi szempontokat is figyelembe véve elsőként határolta el egymástól a magyarba került, addig egységesnek tekintett szláv átvételek rétegeit (bolgár-szláv, szerb, horvát, szlovák, cseh, lengyel, orosz stb.). Ez a műve a nyelvatlaszok előfutárának is tekinthető. A fordított irányú átvételt, a szomszédos szláv nyelvekre gyakorolt magyar hatást is vizsgálta.

Torzóban maradt nagy jelentőségű műve az 1914 és 1944 között megjelent, 1935-ig  Gombocz Zoltánnal együtt szerkesztett Magyar Etymologiai Szótár, amely a g-betűs szavak közepén szakadt meg. A szótár egyedülálló erénye a lehető legnagyobb teljességre való törekvés, de ez – Gombocz Zoltán halála mellett – egyben a mű befejezetlenségének is egyik okává vált.^[7]

Melich munkásságának fő jelentősége az új problémák felvetése, új forrásanyag felhasználása és új módszerek alkalmazása. Az ún. budapesti nyelvészeti iskola meghatározó személyisége volt. Eredményei sokszor idéztek elő tudományos vitát, amelyekben ő erős vitakészséggel vett részt, de esetenként – korábbi nézeteit felülbírálva – önbírálatra is kész volt.^[7]

Kutatói habitusa egyetemi előadásaiban is megmutatkozott: inkább a problémamegoldásra, a módszerre irányította a figyelmet, kevésbé az eredményekre.

• Corvin-koszorú (1931),
• Corvin-lánc (1939),
• Magyar Polgári Érdemrend Középkeresztje, Szarvas Nagyközség díszpolgára (1939),
• Munka Vörös Zászló Érdemrend (1957)

• Magyar Nyelvtudományi Társaság: választmányi tag az 1904-es megalakuláskor, 1915-től titkár, 1922-től alelnök.
• Magyar Mickiewicz Társaság^[3]

• Finnugor Társaság (Helsinki) 1913
• Porosz Tudományos Akadémia (Berlin)
• Lengyel Tudományos Akadémia (Krakkó)
• Bolgár Tudományos Akadémia (Szófia)
• Észt Tudományos Társaság (Tartu)^[5]

• Magyar Nyelv, 1915–1942.

• Deutsche Ortsnamen und Lehnwörter des ungarischen Sprachschatzes (Victor Lumtzerrel, Innsbruck, 1900)
• Szláv jövevényszavaink (Budapest, 1903, az MTA nagyjutalmát kapta érte)
• Szláv jövevényszavaink. I. 1. Az óbolgár nyelvemlékek szókészlete és a magyar nyelv szláv jövevényszavai. Budapest, 1903. I. 2. A magyar nyelv keresztény terminológiája. Budapest, 1905. (Az MTA nagyjutalmát kapta érte.)
• Szikszai Fabricius Balázs latin-magyar szójegyzéke 1590-ből. Budapest, 1906.
• A magyar szótárirodalom I. A legrégibb szójegyzékektől P. Páriz szótáráig. Budapest, 1907.
• Az „Orthographia Vngarica” és a magyar helyesírás. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai. Budapest, 1908.
• Nyelvünk szláv jövevényszavai. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai. Budapest, 1910.
• A két legrégibb magyar nyelvű nyomtatvány. I. Hegendorf–Sylvester: Rudimenta  grammatices Donati. Cracoviae 1527. II.  Heyden–Sylvester: Puerilium colloq. formulae. Adalék Sylvester János működéséhez. Budapest 1912.
• Keresztneveinkről. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai. Budapest, 1914.
• Nem-magyar keresztnevek jegyzéke (Bp., 1914)
• Magyar Etymológiai Szótár I. kötet I–X. füzet, II. kötet XI–XVII. füzet. Budapest, 1914–1944. (Mindketten az MTA nagyjutalmát kapták érte 1921-ben.)
• A honfoglaláskori Magyarország A Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1925. (Az MTA nagyjutalmát kapta érte.)
• Latin jövevényszavaink végződésének alakulásmódjáról. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai. Budapest 1940.
• Magyar Etymológiai Szótár (I–XVI. füz., I–II. kötet, A–geburnus szócikk, Gombocz Zoltánnal, Bp., 1914–1944. mindketten az MTA nagyjutalmát kapták érte 1921-ben)
• Dolgozatok I. és Dolgozatok II. Nyelvtudományi Értekezések. Budapest 1957. és 1963.

• A gyöngyösi latin-magyar szótár töredék. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1898
• Melyik nyelvjárásból valók a magyar nyelv régi német jövevényszavai? Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (17. 4). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1900
• A brassói latin-magyar szótár-töredék. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (19. 4). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1905
• Révai Miklós nyelvtudománya. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (20. 4). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1908
• Calepinus latin-magyar szótára 1585-ből, Budapest, 1912
• A magyar tárgyas igeragozás : alaktani fejtegetés. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai (14). Hornyánszky, Budapest, 1914
• Latinbetűs helyesírásunk eredete. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (25. 4). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1934

• OSzK főigazgatói
• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994.
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.  
• Gergely Pál: Melich János (1872 – 1963) (Magy. Könyvszle, 1964. 2. sz.)
• Lovas Rózsa: Melich János 1872 – 1963 (Nyelvtud. Közl. 1964. 1. sz.)
• Kniezsa István: Melich János (Magy. Nyelv, 1964. 1. sz.)
• Berrár Jolán: Johann M. (Acta linguistica Hung. 1965. 1 – 2. sz.)

• Emlékkönyv Melich János hetvenedik születésnapjára. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1942.

• Kniezsa István: A hetvenéves Melich János. Magyar Nyelv 38: 225–231. 1942.
• Benkő Loránd: Gondolatok Melich János nyelvtudományi munkásságáról. (Születésének nyolcvanötödik évfordulóján). Magyar Nyelv 53: 1–12. 1957., valamint Magyar nyelvtudósok a XX. században. Méltatások, emlékezések. 13–34. Bp. 2010.
• Kniezsa István: Melich János 1872. szeptember 16. – 1963. november 20. (Emlékbeszéd Melich János temetésén.) Magyar Nyelv 60: 1–3. 1964.
• T. Lovas Rózsa: Melich János 1872 – 1963. Nyelvtudományi Közlemények 66: 157–160. 1964.  
• Berrár Jolán: Johann Melich. (1872–1963). Acta Linguistica XV. 135–142. Bp. 1965.
• Kiss Lajos: Melich János emlékezete születésének századik évfordulója alkalmából. Magyar Nyelv 69: 1–15. 1973.
• Kiss Lajos: Melich János. A múlt magyar tudósai. Bp. 1995.
• Szathmári István: A Magyar Nyelvtudományi Társaság története (1904–2005). Bp. 2015.
• Az Országos Széchényi Könyvtár története. Főigazgatók. https://tortenet.oszk.hu/html/magyar/foigazgato.htm
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Hornyánszky. Budapest, 1891–1914.