Ostorlábúak
Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Ostorlábúak témáját, mélyreható elemzést nyújtva annak eredetétől a mai relevanciáig. Elmélyedünk a Ostorlábúak körüli különböző szempontokba, és olyan átfogó jövőképet kínálunk, amely lehetővé teszi olvasóink számára, hogy mélyen megértsék a Ostorlábúak fontosságát és következményeit a különböző területeken. Kutatásokon, adatokon és tanúságtételeken keresztül igyekszünk megvilágítani a Ostorlábúak-et és annak társadalomra, kultúrára, gazdaságra, politikára és más releváns területekre gyakorolt hatását. Milyen tényezők járultak hozzá a Ostorlábúak időbeli fejlődéséhez? Melyek a fő kihívások jelenleg? Milyen jövőbeli következményei lehetnek a Ostorlábúak-nek? Ez a néhány kérdés, amelyekkel ebben a cikkben foglalkozunk azzal a céllal, hogy teljes és gazdagító képet adjunk erről a témáról. Csatlakozzon hozzánk a Ostorlábúak túrán, és fedezzen fel mindent, amit erről a lenyűgöző témáról tudni érdemes!
 | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||
| ||||||||||
| Családok | ||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Ostorlábúak témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Ostorlábúak témájú kategóriát. |
Az ostorlábúak (Amblypygi) az ízeltlábúak törzsében a pókszabásúak (Arachnida) osztályának egyik rendje. Jelenleg 5 családjuk, 17 nemük és 136 fajuk ismert.
Származásuk, elterjedésük
Régebben az ostorfarkúakkal (Uropygi) együtt a tengeri skorpiók leszármazottainak tekintették őket; az újabb vizsgálatok átsorolták a taxont a pókszabásúak (Arachnida) osztályába. A legtöbb fajuk
- az újvilági faunabirodalom (Neogea) brazíliai faunaterületén, illetve
- az északi faunabirodalom afrotropikus és orientális faunaterületén
él, trópusi vagy szubtrópusi éghajlaton. Az egyetlen európai faj a Charinus ioanniticus csak az Égei-tenger két szigetén (Kósz, Rodosz) és Izraelben honos.
Megjelenésük, felépítésük
Az ostorlábúak 5–40 mm hosszúak, testük széles, lapított. Előtestük vese vagy szív alakú, hátukat pajzs fedi. Szájszervük pengeszerű. Méregmirigyeik nincsenek. Potrohukon közeli rokonaiktól, az ostorfarkúaktól eltérően nincs nyúlvány (telson); tudományos nevüket erről kapták.
Első pár, hagyományosan tapogatólábnak (pedipalpus) nevezett lábpárjuk fogólábbá (fogókarrá) alakult át. A középen ízelt láb hossza a testhossz többszöröse is lehet. A belső szélén erős kampók nőnek, a végén pedig hegyes, mozgatható tövis. A középső ízület lehetővé teszi, hogy az oldalt kihajtott lábbal megragadott áldozatot az ostorlábú a szája elé vonhassa.
Második lábpárjuk viszont valódi tapogató érzékszervvé módosult: erről az ostorszerűen megnyúlt és elvékonyodott érzékszervről kapták magyar nevüket. Számos ízre tagolt, és ezeket a fonalszerű belső izmok külön-külön mozgatják, amitől az olyan hajlékony és mozgékony, mint a polip karja; inkább látszik csápnak, mint lábnak. Hossza egyes fajoknál a 30 cm-t is elérheti.
Életmódjuk, élőhelyük
A meleg, nedves környezetet kedvelik. A legtöbb faj éjjel aktív, nappal fák repedéseibe, kövek alá húzódnak. Ragadozók. Nemcsak más ízeltlábúakkal táplálkoznak, de elejthetik a kisebb gerinceseket (például gyíkokat) is. Többnyire egy kövön ülve várják áldozataikat, és közben hosszú, ostorszerű lábaikkal pásztázzák környezetüket: az egyik láb az állat előtt tapogat, a másik pedig mögötte. A csápszerű végtagok mozgása annyira finom, hogy a megérintett állat (például lepke) azt észre sem veszi. Miután felmérte a zsákmány pontos helyét, azt a karmos „tapogatólábak” ragadják meg. Az áldozatot többnyire a végtüskével döfi le, majd a tüskét visszahajtva a tetemet, illetve sebesültet a láb kampóihoz szorítja.
Érdekesség
A Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben Rémszem Mordon egy ostorlábún szemlélteti a főbenjáró átkokat. A könyvben ezt egy pókkal teszi.
Ismertebb fajok
Források
- David Attenborough: A gerinctelenek élete. Kossuth Kiadó, 2006. ISBN 963 09 4883 4 p. 18–20.
- Heinz Sielmann: Pókok. Mi micsoda? könyvek. Tessloff és Babilon Kiadó, Budapest, 2003. ISBN 963 9446 15 7 p. 38.
