A mai világban a VI. Mikhaél bizánci császár olyan téma, amely különböző területeken nagy érdeklődést és vitát váltott ki. Akár tudományos, akár politikai, társadalmi vagy kulturális, a VI. Mikhaél bizánci császár felkeltette a szakértők és a polgárok figyelmét egyaránt. Relevanciája és jelentése az idők során változott, megmutatva a kortárs társadalomra gyakorolt hatását. Ennek a cikknek az a célja, hogy elmélyedjen a VI. Mikhaél bizánci császár különböző dimenzióiban, feltárja következményeit, kihívásait és lehetséges megoldásait. A VI. Mikhaél bizánci császár eredetétől a jelenre gyakorolt hatásáig olyan kulcsfontosságú témát képvisel, amely megérdemli a mélyreható elemzést és megvitatást.
VI. Mikhaél | |
Bizánci császár | |
Uralkodási ideje | |
1056 szeptembere – 1057. augusztus 31. | |
Elődje | Theodóra |
Utódja | I. Iszaakiosz |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Makedón-dinasztia |
Született | 995 körül Bizánci Birodalom |
Elhunyt | 1059 (64 évesen) Konstantinápoly |
A Wikimédia Commons tartalmaz VI. Mikhaél témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
VI. Mikhaél Sztratiótikosz, magyarosan VI. Mihály (ógörögül: Μιχαὴλ ΣΤ' ὁ Στρατιωτικός, latinul: Michael Stratioticus), eredeti nevén Mikhaél Bringasz (ógörögül: Βρίγγας, 995 körül – Konstantinápoly, 1059) a Bizánci Birodalom császára (uralkodott 1056 szeptemberétől 1057. szeptember 1-jéig), Theodóra adoptált fia és örököse volt.
A halálos beteg Theodóra röviddel halála előtt fogadta örökbe Mikhaél Bringaszt, a hadsereg kifizetéseit felügyelő logothetészt, akit kortársai az „Öreg” és a „Sztratiótikosz” ragadványnévvel ruháztak fel. A hatvanas éveiben járó Mikhaél minden tekintetben az 1028 óta kormányzatot irányító konstantinápolyi hivatali arisztokrácia jelöltje és híve volt, számos adományban részesítve a fent említett réteget. A katonai előkelőségekkel szemben viszont elutasító és ellenséges politikát képviselt, ami rövidesen összeesküvéshez és lázadáshoz vezetett.
Miután egy audiencián durván elutasított egy tábornoki küldöttséget, Niképhorosz Brüenniosz hadvezért pedig elrettentésül megvakíttatta, a küldöttséget vezető Katakalon Kekaumenosz és Iszaakiosz Komnénosz anatóliai parancsnokok szervezkedni kezdtek, végül 1057. június 8-án Paphlagonia területén Iszaakioszt császárrá kiáltották ki. A kis-ázsiai katonaság zömét irányító lázadók rövidesen Nikaia városába vonultak (kihasználva elvonulásukat a szeldzsukok Meliténé mélységéig törtek be a keleti határon), ahol Mikhaél sebtében toborzott hadereje súlyos vereséget szenvedett tőlük. A császár ezután tárgyalásokba kezdett Mikhaél Pszellosz, Kónsztantinosz Leikhudész és León Aloposz közvetítésével, és felajánlotta Komnénosznak a kaiszari címmel járó társcsászári rangot és az öröklés jogát. A lázadók nem fogadták el a javaslatot, amely Mikhaél táborát is felháborította. A császár ellen foglalt állást a konstantinápolyi pátriárka, Mikhaél Kérullariosz is, aki végül meggyőzte Mikhaélt a békés hatalomátadásról. Mikhaél így szerzetesi fogadalmat tett, Iszaakiosz Komnénosz pedig bevonult Konstantinápolyba, ahol szeptember 1-jén császárrá koronázták. Mikhaél két évvel ezután visszavonultan halt meg.
Előző uralkodó: Theodóra |
|
Következő uralkodó: I. Iszaakiosz |