Mai cikkünkben a Nereida (hold) lenyűgöző világába fogunk beleásni, feltárva eredetét, fejlődését és mai relevanciáját. A Nereida (hold) évtizedek óta érdeklődésre számot tartó és vitatéma, amely felkeltette az akadémikusok, a szakértők és a rajongók figyelmét egyaránt. Ahogy belemerülünk ebbe az elemzésbe, megvizsgáljuk a Nereida (hold)-et alkotó különféle szempontokat, a történelmi vonatkozásoktól a modern társadalomra gyakorolt hatásig. Ezzel a feltárással reméljük, hogy megvilágítjuk azokat a különböző szempontokat, amelyek a Nereida (hold)-et lenyűgöző és releváns témává teszik a mai világban.
Nereida | |
A Nereida a Voyager–2 felvételén (1989) | |
Felfedezése | |
Felfedező | Gerard P. Kuiper |
Felfedezés ideje | 1949. május 1. |
Névadó | néreiszek |
Pályaadatok | |
Epocha | J2000 |
Periapszis | 1 372 000 km (0,00917 CsE) |
Apoapszis | 9 655 000 km (0,06454 CsE) |
Fél nagytengely | 5 513 787 km (0,03685 CsE) |
Pálya excentricitása | 0,7507 |
Orbitális periódus | 360,11 nap |
Keringési periódus | 360,1362 nap |
Átl. pályamenti sebesség | 934 m/s |
Inklináció | 7,090° (a helyi Laplace-síkhoz) 32,55° (a Neptunusz egyenlítőjéhez) |
Anyabolygó | Neptunusz |
Központi égitest | Neptunusz |
Fizikai tulajdonságok | |
Átlagos átmérő | 340 ± 50 km |
Tömeg | 31 zettagramm |
Forgási periódus | 0,48 nap (11 óra, 31 perc) |
Albedó | 0,155 |
Felszíni hőmérséklet | ≈ 50 K átlagos (becsült) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Nereida témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Nereida a Neptunusz harmadik legnagyobb holdja. Az ismert Naprendszerbeli holdak közül a legnagyobb excentricitású pályával rendelkezik. A Nereida a második ismertté vált Neptunusz hold, Gerard Kuiper holland csillagász fedezte fel 1949-ben.
A Nereidát Gerard P. Kuiper fedezte fel 1949. május 1-én a McDonald obszervatórium 82 hüvelykes teleszkópjával készített fotólemezeken. A felfedezésről készült beszámolójában ő javasolta a nevét a görög mitológia tengeri nimfái, a Nereidák után, akik gyakran kísérték el útjára Poszeidónt (avagy latin megfelelőjét Neptunust). A Nereida a másodikként felfedezett Neptunusz hold volt, és egyben az utolsó egészen a Voyager-2 érkezéséig, nem számítva egy egyedi, a Larissa által okozott fedést 1981-ben.
A Nereida prográd irányban kering a Neptunusz körül 5 513 400 km átlagos távolságban, de a magas, 0,7507-es excentricitása miatt pályája legközelebbi pontján 1 372 000 km-re közelíti meg a bolygót, legtávolabbi pontján pedig 9 655 000 km-re távolodik el tőle.
A szokatlan pálya azt valószínűsíti, hogy a Nereida egy befogott kisbolygó vagy Kuiper-öv objektum, vagy azt, hogy korábban egy belső bolygó volt, ami a Neptunusz legnagyobb holdjának, a Tritonnak a befogásakor lökődött ki.
1991-ben a Nereida forgási idejét 13,6 órában határozták meg a fényváltozási görbéjének elemzése alapján. 2003-ban egy másik értéket, közelítőleg 11,52 ± 0,14 órát mértek. Azonban ezt a megállapítást később vitatták, ugyanis egy ideig más kutatóknak földi megfigyelések alapján nem sikerült semmilyen periodicitást kimutatniuk a Nereida fényváltozási görbéjében. 2016-ban a Kepler űrtávcső megfigyelései alapján a forgási időt 11,594 ± 0,017 órában határozták meg.
A Nereida a Neptunusz harmadik legnagyobb holdja, átlagos átmérője körülbelül 340 km. Meglehetősen nagy a többi szabálytalan holdhoz képest. A Nereida alakja nem ismert.
1987 óta egyes fotometriai megfigyelések jelentős (~1 magnitúdó) ingadozásokat mutattak ki a Nereida fényességében, amelyek történhetnek évek, hónapok, de néha akár néhány nap alatt is, és amik megmaradnak a távolsági és fázis hatások kizárása után is. Másrészt az ingadozásokat a Nereidát megfigyelő csillagászok egy része nem észlelte, ami jelentheti, hogy azok teljesen kaotikusak. Mostanáig nem született meggyőző magyarázat az ingadozásokra, de ha azok egyáltalán léteznek, akkor valószínűleg a Nereida forgásával lehetnek összefüggésben. A Nereida forgásának jellege ugyanis lehetne kényszerített precesszió vagy akár kaotikus forgás is (mint a Hyperioné) az erősen elliptikus pálya következtében.
2016-ban a Kepler űrtávcsővel végzett hosszabb megfigyelések csak kis amplitúdójú (0,033 magnitudó) ingadozásokat mutattak. A Spitzer és Herschel űrtávcsövekkel végzett infravörös megfigyeléseken alapuló termális modell arra utal, hogy a Nereida csak mérsékelten lehet megnyúlt, ami nem valószínűsíti a kényszerített precessziós forgást. A termális modell azt is mutatja, hogy a Nereida felülete nagyon egyenetlen, valószínűleg hasonlít a Szaturnusz Hyperion nevű holdjához.
Színképét tekintve a Nereida semleges színű, és vízjég mutatható ki a felszínén. A Nereida színképe az Uránusz Titánia és Umbriel holdjainak színképe közé esik, ami arra utal, hogy a Nereida felszíne vízjégből és valamilyen spektrálisan semleges anyag keverékéből áll. A színkép feltűnően különbözik a külső naprendszer kisbolygóitól, a Pholus, a Chiron és a Chariklo kentauroktól, ami azt valószínűsíti, hogy a Nereida inkább a Neptunusz környezetében alakult ki, nem pedig egy befogott égitest.
Lehetséges, hogy a hasonlóan szürke, semleges színű Halimédesz a Nereida egy darabja, amely egy ütközés során vált le.
A Voyager–2 volt az egyedüli űrjármű, ami a Nereidát meglátogatta, 4 700 000 km távolságra haladt el mellette 1989. április 20. és augusztus 19. között. A Voyager–2 83 képet készített 70-től 800 km-ig terjedő felbontással. A Voyager–2 érkezése előtt a Nereida vizsgálata földi megfigyelésekre korlátozódott, amelyek csak az abszolút fényesség és a pályaelemek meghatározását tették lehetővé. Bár a Voyager–2 felvételei nem voltak elegendően nagy felbontásúak ahhoz, hogy a felszín jellegzetességei felismerhetőek legyenek, a Voyager–2 meg tudta mérni a Nereida nagyságát, felfedezte, hogy a színe szürke, valamint hogy az albedója nagyobb, mint a Neptunusz többi kisebb holdjaié.
Larry Niven Gyűrűvilág című könyvében a Nereidát úgy írja le, mint amit a Kívülállók kibéreltek "fél évszázaddal ezelőtt". A könyv hőse, Louis Wu, úgy képzeli, hogy a Kívülállók egy olyan óriás gázbolygóhoz tartozó holdon fejlődhettek ki, ami hasonlít a Nereidához.