A mai világban a Szacsvay Imre (színművész) sok ember számára érdekes és vitatéma lett. Akár történelmi jelentősége, akár a modern társadalomra gyakorolt hatása, akár az aktuális trendekhez való kapcsolódása miatt, a Szacsvay Imre (színművész) széles közönség figyelmét felkeltette. A történelem során a Szacsvay Imre (színművész) döntő szerepet játszott az emberi élet számos területén, és befolyása ma is terjed. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Szacsvay Imre (színművész) különböző aspektusait, és megvizsgáljuk annak fontosságát a jelenlegi kontextusban. A populáris kultúrára gyakorolt hatásától az akadémiai szférában való relevanciájáig a Szacsvay Imre (színművész) továbbra is nagy érdeklődésre tart számot, és részletes figyelmet érdemel. Átfogó elemzéssel arra törekszünk, hogy jobban megértsük, mit jelent a Szacsvay Imre (színművész), és milyen jelentőséggel bír a mai világban.
Szacsvay Imre | |
Született | 1854. október 10. Irsa |
Elhunyt | 1939. május 23. (84 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Boér Emma (1878–1938) |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Színészeti Tanoda (–1873) |
Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert (41/1-1-4) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szacsvay Imre témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Esztelneki Szacsvay Imre, Szacsvay Imre Dezső (Irsa, 1854. október 10. – Budapest, 1939. május 23.) drámai színész, a magyar színjátszás klasszikus stílusának egyik legjelentősebb képviselője.
A Pest megyei Irsán született Szacsvay Ágostonnak, a keleti vaspálya felügyelőjének és Tassy Rózának a fiaként. 1871 őszén lett a színitanoda hallgatója, tanulmányai közben mint statiszta dolgozott az István téri Színházban és a Várszínházban. 1874 tavaszán meghívták Kolozsvárra próbajátékra és május 1-jén szerződtették hősszerelmesnek és társalgási színésznek. Május 5-én Feuillet Juliájának Maxim szerepében lépett fel. Schiller Don Carlosának alakítása volt az első sikere. 1875-ben Szigligeti Ede meghívta egy próbaévre a Nemzeti Színházhoz, azonban Szacsvay Imre visszautasította meghívást. 1884-ig működött Kolozsvárt, ahonnan végül 1884-ben Paulay Ede hívta őt a budapesti Nemzeti Színházhoz. Itt aratta legnagyobb sikereit. Február 18-án láthatta először a pesti közönség a Fourchambault-családban Bernand szerepében. Március 16-án kötött szerződést és 21-én már Sardou Fedorá c. művében Lorisz Ipanovként lépett fel. A kritikusok kezdetben tartózkodással fogadták, azonban az 1885. július 24-ei, az Othello címszereplőjeként nyújtott alakítását már jelentősen méltatták. 1908 októberében megválasztották a drámabíráló bizottság tagjának, majd 1909-ben a színház örökös tagja lett. Lear Király szerepében 1888. augusztus 24-én lépett színpadra először és 1913. szeptember 29-én ez volt az utolsó alakítása is egyben, ekkor ugyanis saját visszavonult, mivel úgy érezte, hogy a kor követelményeinek már nem felel meg az ő játékstílusa. Ódry Árpád a következőket írta róla: „Learját és Brutusát örökké magam előtt fogom látni, mint a sziklakeménység inkarnációját." 1915 és 1923 között a Színiakadémia tanára volt. Felesége Boér Emma színésznő volt, akivel 1878 májusában kötött házasságot. Halálát idült szívizomlob, agyvérömleny okozta. Sírja a Fiumei Úti Sírkertben található (41/1-1-4).