A mai világban a Buzsák nagyon fontos és vita tárgyává vált különböző területeken. A Buzsák jelentősége az elmúlt években megnőtt, felkeltve a különböző szakterületek szakértőinek és szakembereinek érdeklődését. Mivel a Buzsák továbbra is felkelti a figyelmet, kulcsfontosságú, hogy megértsük a társadalomra gyakorolt hatását, és feltárjuk, milyen lehetséges következményei lehetnek globális szinten. Ebben a cikkben elmélyülünk a Buzsák jelentésében és fontosságában, elemezzük relevanciáját a különböző kontextusokban, és átfogó képet adunk a mai hatásáról.
Buzsák | |||
A „fehér kápolna” | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Magyarország | ||
Régió | Dél-Dunántúl | ||
Vármegye | Somogy | ||
Járás | Fonyódi | ||
Jogállás | község | ||
Polgármester | Kara Lajos (független) | ||
Irányítószám | 8695 | ||
Körzethívószám | 85 | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 1383 fő (2023. jan. 1.) | ||
Népsűrűség | 22,52 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Terület | 59,68 km² | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 46° 38′ 35″, k. h. 17° 35′ 06″Koordináták: é. sz. 46° 38′ 35″, k. h. 17° 35′ 06″ | |||
Buzsák weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Buzsák témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Buzsák község Somogy vármegyében, a Fonyódi járásban.
A Balaton melletti Nagy-berek szélén, a Kaposvár–Fonyód-vasútvonaltól néhány kilométerre fekszik. Központján a Lengyeltóti-Nikla közti, a 6701-es és 6704-es utakat összekötő 6708-as út halad keresztül, ezen érhető el a Balaton (Fonyód) és Marcali irányából is.
Buzsák helyén a középkorban Akts és Magyari falvak feküdtek, és területe eredetileg a Somogyi vár tartozéka volt.
A 13. században azonban a terület egy része a Bő nemzetség birtokába került. 1268-ban a Bő nemzetségbeli Izsép fia János az itteni várbirtokokat jó szolgálatainak jutalmául kapta adományul IV. Béla királytól. János azonban nem érvényesítette jogait, hanem a kapott birtok részt visszaadta a várjobbágyoknak, de 1279-ben IV. Lászlótól új adománylevelet eszközölt ki az egész Magyari helységre.
1403-ban Magyari helységet Gordovai Fancs László fia, László nyerte adományul. 1424-ben László fiai: János, Imre, Bertalan és László megosztoztak itteni birtokaikon. 1455-ben a Fancs család új adománylevelet nyert V. László királytól, de kívüle még az Alapi családnak is voltak itt birtokai. Alapi András itteni részbirtokait 1464-ben Gordovai Fancs Gáspárnak adta el. Magyari még 1498-ban is a Gordovai Fancs családé volt.
Akts (Akcs) helység nevével 1449-ben találkozunk első ízben és ekkor a Bő nemzetségbeli Laki Thúz, a Létai és a Szécsényi családoké. 1500-ban Corvin Jánost és Enyingi Török Imrét iktatták birtokába. Az 1536. évi adólajstrom szerint a két helység már egyesült. A 15-16. században nagy számú dalmát, illetve illír, horvát nemzetiségű család telepedett le a területen. Az 1536. évi adólajstromban Akts-Magyari földesuraiként Laki Bakith Pál, Kürthösy Imre, Fajszi Ferenc, Kovácsy Péter és Török Bálint szerepeltek. 1549-ben Butsányi Korláthkőy Annát iktatták be a település birtokába. 1559-ben Lakvárt, tartozékaival együtt, Tahy Ferenc főlovászmester és Zrínyi Ilona vásárolták meg. 1607 körül a Tóti Lengyel családból való Lengyel János szigligeti kapitány és Kéthelyi Mátyás a helységet erőszakkal elfoglalták és Lakvárához csatolták. Az 1660. évi dézsmaváltságjegyzékben a szigligeti vár tartozékai között volt említve. 1675-ben Pribérdi Jankovics István és testvérei: Péter és Boldizsár, valamint rokonuk, Csopaky Judit Mészölyné, pert indítottak özvegy Lengyel Zsigmondné, szül. Kisfaludi Kata, mint fiának, Lengyel Miklósnak, gyámja ellen Akts-Magyari, másként Buzsák birtokáért. A per 1678-ban egyezségileg nyert befejezést, melynek értelmében Buzsák jobbágyait a Jankovics és a Lengyel családok között osztották fel. Ez a felosztás szolgált alapjául az újabb időben is használatos Jankovics-Buzsák és Lengyel-Buzsák elnevezésnek.
1715-ben 44 háztartást írtak össze a településen. 1726-ban felerésze még Jankovics Istváné volt, de a másik fele már a Lengyel és a Mérey családok között oszlott meg, míg 1733-ban már az egész helység Jankovics István földesúri hatósága alá tartozott. 1767-ben felerészén Jankovics Antal özvegye Fekete Julianna, felerészén báró Maithényi János, Vrancsics Pál vezérőrnagy, Baranyay Imre özvegye, Kis Barnoki Farkas Sándor, Mérey Lajos és Károly özvegye voltak a helység földesurai, a 20. század elején pedig Jankovics B. Gyula, Kund Gusztáv és gróf Széchenyi Imre volt itt a nagyobb birtokos. 1856-ban a kolera pusztított itt, és mintegy 400 áldozatot követelt.
A 20. század elején Somogy vármegye Lengyeltóti járásához tartozott.
1910-ben 2295 lakosából 2286 magyar volt. Ebből 2259 római katolikus, 34 izraelita volt.
A községhez tartoztak: Buzsáki-major (azelőtt Bel-major), Kéka-puszta, Kistatárvár, Csiszta-puszta, Czeria-szőlőtelep és Kund-puszta is.
Kéka-puszta helyén a középkorban egy nagyobb falu feküdt, melynek neve előfordul már az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is, tehát ekkor már egyházas hely, melynek 1327-ben lelkésze is említve volt.
A településen 2000. május 7-én időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.
A település népességének változása:
Lakosok száma | 1369 | 1353 | 1347 | 1282 | 1297 | 1383 |
2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 |
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 77,3%-a magyarnak, 1,4% cigánynak, 3,7% németnek mondta magát (19,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 67,4%, református 1%, evangélikus 0,9%, görögkatolikus 0,2%, felekezet nélküli 4% (26,2% nem nyilatkozott).
A több mint 500 éves település virágzó hagyományai, építészeti látnivalói, hagyományos rendezvényei jelentős idegenforgalmi vonzerővel bírnak. A faluba betelepedett délszláv népcsoportok által hozott tradíciók átfonták az itt élők életét. Kialakult egy olyan jellegzetes kultúra, amely csak erre a közösségre jellemző.
A falu asszonyai ma is varrják a háromféle ősi hímzést. (Melyek a kék-piros, vagy fekete-piros fonallal varrt „vézás”, a „rátétes” és a sok színben pompázó „boszorkányos”.) Bárki megnézheti a szebbnél szebb darabokat, hiszen nyáron, az utcán 8-10 asszony is hímez egy- egy csoportban. A legszebb darabok mindháromféle hímzésből az 1997-ben épült Faluház állandó kiállításán és a Tájház múzeumában egész évben megtekinthetők.
A 2000-es években itt vásárolt házat magának Joanna Stempińska borász, művészettörténész, diplomata, Lengyelország nagykövete.