Moszkosz Szent János
A mai világban a Moszkosz Szent János olyan témává vált, amely minden típusú ember számára nagyon fontos és érdekes. Akár a társadalomra, a kultúrára, a politikára vagy a gazdaságra gyakorolt hatása miatt, a Moszkosz Szent János előkelő helyet foglal el a globális párbeszédben. A történelem során a Moszkosz Szent János kutatások, viták és viták tárgya volt, ami sokféle vélemény és perspektíva kialakulásához vezetett az üggyel kapcsolatban. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Moszkosz Szent János hatását és relevanciáját különböző területeken, valamint azt, hogy milyen különböző módon alakította életünket és a minket körülvevő világot.
| Moszkosz Szent János | |
| Születése | |
| 540/550 körül Damaszkusz | |
| Halála | |
| 619 Róma | |
| Tisztelete | |
| Egyháza | Görög ortodox egyház |
| Tisztelik | Görög ortodox egyház |
| Ünnepnapja | március 11. |
| Irodalmi munkássága | |
| Fő művei | • Leimón (magy. Rét, ismertebb latin címén Pratum spirituale) |
Moszkosz Szent János, görögösen Ióannész Moszkhosz (ógörögül: Ιωάννης Μόσχος, latinul: Iohannes Moschus), (Damaszkusz, 540/550 körül – Róma, 619) kora középkori görög egyházi író.
Vándorszerzetes volt, akinek Leimón (magy. Rét, ismertebb latin címén Pratum spirituale) című írása rendkívül rövid idő alatt elterjedt. A cím jelképesː mint a tavaszi rétről különféle virágokat, úgy gyűjtötte csokorba János a korabeli szent emberek más-más erényét. A „virágok” – mintegy 350 hosszabb-rövidebb fejezet – igen változatosakː némelyik nem több, mint egy híres szerzetes (gör. abba) velős mondása, de sok a különböző személyekhez (szerzetesek, püspökök stb.) kapcsolt történet hősies aszkézisekről, látomásokról, csodákról. Vannak névtelen személyekről szóló elbeszélések, itt általában a foglalkozást (halász, kereskedő, hajós, és más egyszerű emberek) említi a szerző. Ez az utóbbi típus egyáltalán nem illik a hagiográfiai irodalomba, és arról árulkodikː János célja nem pusztán a szentek tiszteletének előmozdítása, hanem a lelki épülést szolgáló bármilyen történet összegyűjtése.
A történeteket – úgy tűnik – saját maga gyűjtötte utazásai során; gyakran megemlíti, hogy hol és kitől hallotta az adott esetet, néhol pedig egyenesen a szereplővel való személyes találkozásról szól. Előadásmódja népies-naiv.
Források
- Kapitánffy István – Caruha Vangelió – Szabó Kálmán: A bizánci és az újgörög irodalom története, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-282-093-2, 55–56 p
