Ebben a cikkben a Susak (Mali Lošinj)-hez kapcsolódó különféle szempontokat fogjuk megvizsgálni, és megvizsgáljuk annak fontosságát és relevanciáját a különböző kontextusokban. Ennek mentén elemezzük a kortárs társadalomra gyakorolt hatását és hatását, valamint időbeli alakulását. Ezenkívül megvizsgáljuk a Susak (Mali Lošinj) körül létező különböző nézőpontokat és véleményeket, azzal a céllal, hogy átfogó és teljes látásmódot kínáljunk a témában. A kezdetektől a jelenlegi állapotáig ez a cikk több oldalról közelíti meg a Susak (Mali Lošinj)-et, átfogó és gazdagító megértést biztosítva az olvasó számára. Kétségtelen, hogy ez egy lenyűgöző téma, amelyet érdemes részletesen megvizsgálni.
Susak | |
Susak, az alsó és a felső falu. | |
Közigazgatás | |
Ország | Horvátország |
Megye | Tengermellék-Hegyvidék |
Jogállás | falu |
Polgármester | Gari Cappelli |
Irányítószám | 51561 |
Körzethívószám | (+385) 051 |
Népesség | |
Teljes népesség | 139 fő (2021. aug. 31.) |
Népsűrűség | 38,68 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 0 - 40 m |
Terület | 3,8 km² |
Időzóna | CET, UTC+1 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 44° 30′ 36″, k. h. 14° 18′ 10″Koordináták: é. sz. 44° 30′ 36″, k. h. 14° 18′ 10″ | |
Susak weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Susak témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Susak (olaszul: Sansego) falu Horvátországban Tengermellék-Hegyvidék megyében. Közigazgatásilag Mali Lošinjhoz tartozik.
Az azonos nevű sziget északkeleti öblében Crestől 51 km-re délnyugatra, Mali Lošinjtól 14 km-re nyugatra fekszik. A sziget egyetlen községe, mely tulajdonképpen két faluból áll: Donje Selo vagy Spjaža és a régebbi Gornje Selo. A két falu közötti távolság mindössze száz méter, melyet egy kőből épített kanyargós lépcsőn lehet megtenni. Gornje Selo egy kissé távolabb fekszik az öböltől, míg Donje Selo ahony a neve is utal rá öbölparti település.
A sziget első lakói az illírek voltak, akik a legmagasabb pontján a 98 méter magas Vela Stražán erődöt építettek. Az illírek után a rómaiak érkeztek. Plinius a neves római író homokos partú szigetként írja le, mely nem messze fekszik az akkori Pólától. A Nyugatrómai Birodalom bukása után keleti gótok érkeztek ide, majd a 6. és a 10. század között bizánci uralom alatt volt. A horvátok ősei a 8. században telepedtek itt meg és a sziget a 10. századra a Horvát Királyság része lett. Ebben az időszakban érkeztek ide a bencések, akiknek Krešimir király kolostort építtetett. Az első szerzetesek Osorból érkeztek, míg elöljárójuk az itáliai Monte Cassino apátságból jött. A kolostor rövid időn belül apátsággá fejlődött. Az első írásos említése a 884-es velencei krónikában történt "Sansagus" alakban. 1102-től a Kvarner szigeteivel, Dalmáciával és Horvátország többi részével együtt a magyar királyok uralma alá került. A szigetet gyakran támadták kalózok és uszkókok, ezért a 12. században megerősítették. Az akkori erődítések nyomai ma is láthatók a templom közelében. A középkorban jelentős demográfiai hullámként a Zengg környékéről što és ča nyelvjárású horvát lakosság települt be. A 14. században az apátság megszűnt, de kolostorként még egészen 1770-ig működött. Az apátság megszűnése után a sziget az osori püspökség birtoka lett, amely plébániát alapított itt és a bencés apátság maradványain felépíttette a Szent Miklós plébániatemplomot. A templom mai Kármelhegyi Boldogasszony oltára az egykori apátság szentélyében áll. A 15. század elején a sziget Velencei Köztársaság része lett. A bencések távozásakor mintegy háromszáz lakosa volt. 1797-ben Napoléon Bonaparte tábornok megdöntötte a Velencei Köztársaságot. Az osztrák uralom idején 1813 és 1918 között közigazgatásilag Isztriához csatolták, melynek tartományi székhelye Trieszt volt. A település 1867-től 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Az osztrák uralom alatt fokozatosan üdülőhellyé építették ki. A két legnagyobb homokos öblöt sétánnyal kötötték össze. 1885-ben megépült a világítótorony, bevezették a kataszteri nyilvántartást.
A sziget 1920-ban rapallói szerződés értelmében olasz uralom alá került, melynek radikális olaszosítás lett a következménye. A hivatalos nyelv az olasz lett és a személyneveket is olaszosították. Fejlődésének csúcspontján 1936-ban Susakon borüzem, 1940-ben pedig halfeldolgozó üzem épült. A német megszállás 1943-tól 1945-ig tartott. A második világháború végén a sziget népessége elérte csúcspontját 1876 lakossal. 1945 és 1990 között Jugoszlávia része volt. A kommunista hatóságok agrárreformot vezettek be, mely a szigetre nézve súlyos következményekkel járt. A halfeldolgozó üzemet bezárták, majd az 1960-as években tömeges kivándorlás kezdődött. A politikai és gazdasági okok következtében összesen 1395 susaki hagyta el az országot. A legtöbben csónakokon menekültek a közeli Olaszországba, majd onnan az Egyesült Államokba, főként a New Jersey állambeli Hobokenbe. Az önálló horvát állam megalakulása után Susak is Horvátország része lett. 2011-ben a szigetnek 147 lakosa volt.
Lakosság változása | |||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
1089 | 1095 | 1111 | 1333 | 1335 | 1412 | 1564 | 1541 | 1629 | 1434 | 1199 | 323 | 247 | 188 | 188 | 147 |