Ebben a cikkben elmélyülünk a Disznópataka lenyűgöző világában, feltárva annak számos oldalát és az élet különböző területeire gyakorolt hatását. A történelemben betöltött hatásától a mai relevanciáig a Disznópataka kitörölhetetlen nyomot hagyott a társadalomban, és továbbra is vitákat és elmélkedéseket generál. Ennek mentén elemezzük időbeli alakulását, más releváns elemekkel való kapcsolatát és azok tapasztalatait, akiket jelenléte megérintett. Készüljön fel a felfedezés és a tanulás útjára a Disznópataka-ről, egy olyan entitásról, amely minden korosztálytól és hátterű egyén figyelmét felkeltette.
Disznópataka (Valea Stejarului) | |
![]() | |
Táj Disznópataka közelében | |
Közigazgatás | |
Ország | ![]() |
Történelmi régió | Máramaros |
Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
Megye | Máramaros |
Község | Farkasrév |
Rang | falu |
Községközpont | Farkasrév |
Irányítószám | 437366 |
Körzethívószám | 0x62 |
SIRUTA-kód | 106666 |
Népesség | |
Népesség | 406 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | – |
Földrajzi adatok | |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Disznópataka, 1901-ig Disznópatak (románul: Valea Stejarului, 1963-ig Valea Porcului, jiddisül סאנאפאטאק) falu Romániában, Máramaros megyében.
Máramarosszigettől 12 kilométerre délkeletre, dombvidéken fekszik. Házai a domboldalba vágott mesterséges teraszokra épültek.
Magyar és korábbi román neve azonos jelentésű, és eredetileg a falu patakjára vonatkozott (1390-ben riuuli Dyznopatak). Magát a falut először 1387-ben említették (Dyznopataka). Román nevét esztétikai megfontolásból változtatták meg a maira, amely 'Tölgypataká'-t jelent. (A korábbi és az új név a makkoltatáson keresztül összefügg egymással.)
Valószínűleg a váncsfalvi Váncsok telepítették a 14. században, román lakossággal. 1387 előtt egy ideig Kusalyi Jakcs család birtoka volt, akkor a királyé lett. A 15. század elején a Váncsfalviak birtokolták. Végig kizárólag jobbágyfalu maradt.
1913-ban pár évre Farkasrévhez csatolták. 1918 novemberében a község önálló köztársasággá kiáltotta ki magát, a következő szavakkal: „Senkitől sem kérünk semmit és nem is akarunk adni semmit senkinek!” Az akkori parókus lelkész (Iuliu Ardelea) által lejegyzett iratot ma is őrzik a faluban. A köztársaság 1919. január 17-ig állt fenn, amikor a román hadsereg egy szakasza véget vetett a település önállóságának.
Az elmaradott, világtól elzárt faluban tartották nyilván a második világháború előtt a legtöbb analfabétát Máramaros megyében: a lakosság 86,5%-át. A korábban görögkatolikus lakók nagy része már 1924-ben áttért az ortodox vallásra, a görögkatolikus egyház megszüntetése után pedig a többiek is ortodox vallásúak lettek.
1838-ban 380 görögkatolikus és 16 zsidó vallású lakosa volt.
1900-ban 517 román anyanyelvű lakosából 489 volt görögkatolikus és 28 zsidó vallású.
2002-ben 546 lakosából 545 volt román nemzetiségű; 533 ortodox vallású.